Csordás Balázs is a Practing program keretében van nálunk, értékesítési és projekt mananger területen is.
Megkérdeztük őt is, hogy telnek a napjai nálunk!
- Ennyire sokrétű az érdeklődési köröd, hogy nem tudtál választani, melyik terület érdekel, vagy véletlenül alakult így, hogy mindkét területen mozgolódsz?
Bevallom őszintén szakmai részen jobban szeretek kiteljesedni. Viszont mindig volt valami kis biznisz az életemben, amit folytattam ezáltal örülök, hogy épp a kereskedelembe és a piackutatásba is belelátok. Szimpatikus dolog számomra az ügyfelekkel való kapcsolattartás és a lehetséges ügyfelek felkutatása is.
Apukámat tudnám idézni: „Minél több dolgot sajátítasz el az életben annál könnyebb lesz eladnod magad.”
- Hogy kerültél hozzánk? Milyen képzeletbeli elvárásokkal a fejedben érkeztél hozzánk? Azon az úton vagy, amin szeretnél lenni?
Röviden fogalmazva, 2024.április 7-10.-ig volt az egyetemen a GSZNHK (Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája), ahol a cégbemutatós napon hallottam előszőr a Jankovits Engineeringről. Nagyon megtetszett az, amivel a cég foglalkozik mivel szerintem az iparban kevés cég van, amely ilyen szakmai hátérrel rendelkezik. Szimpatikusak voltak, akik előadtak, kaptam névjegykártyát, majd pár nap múlva be is adtam az önéletrajzomat. Teljes mértékben elégedett vagyok azzal amilyen úton most építem a karrieremet, illetve úgy gondolom, hogy amilyen elvárásokkal jöttem ide annál bőven többet kapok a cégtől, és a kollégáktól is.
- Mit tanulsz, hol és mikor fogsz végezni?
Gépészmérnök Bsc hallgató vagyok, jelenleg a 4.félévemet végzem a Széchenyi István Egyetemen. Ha minden a terveim szerint alakul, akkor 2 éven belül fogok végezni.
- A hidraulika egy nagyon speciális ágazat, amit igazán, mélységében nem tanítanak az egyetemen. Mennyire célod, hogy itt nálunk megszerezd ezt a speciális tudást?
Úgy gondolom, hogy az egyetemen is lehetne nagyobb hangsúlyt fektetni rá, de ez sajnos nem az én döntési körömbe tartozik. Szeretném a cégnél a lehető legnagyobb tudást megszerezni! Nem egyszerű, de ha kitartó az ember akkor minden cél elérhető.
- A szakdolgozatodat is itteni témából írod? Kollégáink segítenek esetleg témaválasztásban, vagy a konkrét kidolgozásban?
Még kicsit messze áll tőlem a szakdolgozat ezért nem forrt még ki a fejemben, hogy mivel kapcsolatban szeretném írni, de a jövőre tekintve, valószínűnek tartom, hogy a cég profiljába vágóan fogok szakdolgozat témát választani!
- Hogy telik egy napod? Mik a feladataid? Hogy érzed magad nálunk?
Általában 6:40 fele érkezek meg, csekkolom az e-maileket, majd egyeztetek a két felettesemmel az aznapi teendőkről. Általában 3D modellezéssel és rajzolással töltöm ki a napom nagy részét, de van, amikor a kereskedelmi részről kapok feladatokat, akkor viszont árajánlatkérés, piackutatás és egyéb teendők várnak rám. Hála istennek, én úgy érzem, hogy könnyen sikerült beilleszkednem a közösségbe. Az irodában és a munkahely többi területein is nagyon jó a hangulat, rengeteg segítséget kapok és igyekszem minél több szakmai tapasztalatot is elsajátítani és „ellesni” másoktól.

- Hogy képzeled el a jövőt?
Én úgy érkeztem a céghez, hogy egyértelműen hosszú távra tervezek. Nagy örömömre szolgál, hogy már az Ügyvezető által is kaptam elismerést, amely motivál a minden napi tevékenységeim elvégzésében. Szeretnék a lehető legtöbb ideig itt dolgozni, karriert építeni, fokozatosan fejlődni és lépkedni a ranglétrán.
- Mi a hobbid? Mit tudhatunk meg rólad, mint egy kis kulisszatitok?!
Az én hobbim egyik fele nem mindennapi! 4 éves korom óra horgászom édesapukámmal, ez az általánosabbik hobbi. A másik pedig az erőemelés, ami guggolásból, fekve nyomásból és felhúzásból áll. 2024. szeptember óta űzöm ezt a hobbit, december óta pedig már az első versenyemre készülök, amely, ha minden igaz, az Országos Erőemelő Bajnokság lesz, melynek őszi szezonjában fogok „debütálni”. Igyekszem mindenben a tőlem telhető legjobb módon teljesíteni, legyen az sport, munka, hobbi vagy bármi.